Posts Tagged ‘Magyarország’
Futóversenyt rendeznek Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából
Magyarország tíz éve csatlakozott az Európai Unióhoz: erről emlékezhetnek meg tíz kilométeres futással a sportolni vágyók május 11-én.
A futás útvonala Budapest belvárosában és a Duna-parton tíz, jelentős európai uniós támogatásból megvalósult, emblematikus budapesti fejlesztést érint. A résztvevők átfutnak a Margit hídon, elhaladnak például a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Rudas fürdő és a Várkert Bazár mellett is – tájékoztatta az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közleményben az MTI-t.
A rajt, a cél és az eredményhirdetés a belvárosi Erzsébet téren lesz, amely az egész napos Európa-napi fesztivál helyszínéül is szolgál. A rendezvény koncertekkel, információs standokkal és családi programokkal várja a látogatókat.
A tíz – váltóban kétszer öt – kilométeres távot teljesítők egy Magyarország tízéves EU-tagságát szimbolizáló érmet kapnak. A futáson a részvétel ingyenes, de a rendezvény előtt az indulóknak regisztrálniuk kell a verseny honlapján. Jelentkezni a www.bbu.hu/eu10 internetes oldalon lehet, ahol részletes információkat is találnak az érdeklődők.
A versenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Széchenyi 2020 programot felügyelő Miniszterelnökség megbízásából a B-B Ultramaraton Kft. rendezi meg. Az eseményt az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Külügyminisztérium támogatja.
Forrás : MTI
Külföldi sajtó Magyarországról – Die Welt, Süddeutsche Zeitung
A Die Welt című német konzervatív lap a holokauszt magyarországi történetéről közölt cikket az online kiadásában, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig a wiesbadeni goEast filmfesztivállal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal online kiadásában.
A Die Welt Először a Wehrmacht jött Magyarországra, azután az SS címmel közölte Sven Felix Kellerhoff írását, aki megjegyezte, hogy a választásokon megerősített, “de nemzetközileg vitatott” kormányfő, Orbán Viktor “terve révén robbanékonnyá vált a magyar zsidók 70 évvel ezelőtti elpusztításának” témája.
Orbán “egy emlékművet akar emelni, amely Magyarországot a német agresszió tiszta áldozataként mutatja be” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ennek a beállításnak “kevés köze van a valósághoz”.
http://www.welt.de/geschichte/zweiter-weltkrieg/article127030317/Erst-kam-die-Wehrmacht-nach-Ungarn-dann-die-SS.html
A Süddeutsche Zeitung a kelet-európai műveket bemutató goEast filmfesztiválról Paul Katzenberger írását közölte Ellentmondások a periférián címmel, amelyben a szerző kifejtette: Európa közepe és “a keleti periféria” elhatárolása, Közép-Európa és Kelet-Európa megkülönböztetése egymástól jóval bonyolultabb a közkeletű nyugati elgondolásánál, miszerint a kontinens közepe “a gazdagság és a civilizáció, keleti része pedig szegénység és az elmaradottság” világa.
A valódi helyzetet olyan helyeken lehet megtapasztalni, mint Magyarország, amely földrajzi helyzete és történelme révén “egyértelműen közép-európai”, de az utóbbi években “tipikusan +kelet-európai+ folyamatokkal keltett figyelmet”, köztük a polgári jogok és a sajtószabadság korlátozásával, egy “autokrataként fellépő kormányfővel” és a kisebbségek, például a romák iránti tolerancia hiányával – írta a liberális lap szerzője a fesztivál dokumentumfilmes szekciójának díjnyertes alkotása, Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című munkájával kapcsolatban.
http://www.sueddeutsche.de/kultur/-goeast-festival-widersprueche-in-der-peripherie-1.1939152
Forrás : MTI
Ukrán válság – Orbán: Magyarország minden eshetőségre felkészült
Magyarország minden eshetőségre felkészült az ukrán válsággal kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő csütörtökön tett látogatást a magyar-ukrán határ térségében, ahol határőröknél, rendőröknél és kórházakban is tájékozódott.
Orbán Viktor közölte, a magyar kormány igyekszik – bár a háttérben, de – folyamatosan követni az ukrajnai eseményeket, különösen a kárpátaljai magyarokra próbál figyelni. Hozzátette, hogy a kárpátaljai magyarok körében aggodalom ugyan van, de nyugtalanság nincs.
“Mindenkire figyelünk, minden eshetőségre fel vagyunk készülve” – mondta a miniszterelnök. Megjegyezte, hogy Magyarország minden csatornán keresztül együttérzését, segítőkészségét nyilvánította ki az Ukrajnában történtek miatt.
Beszámolt arról is, hogy ülésezett a magyar operatív törzs, a nemzetbiztonsági kabinet, továbbá a visegrádi országok belügyminiszterei is forródróton vannak, és találkozni is fognak a napokban.
Forrás : MTI
Az interjút meghallgathatja a mediaklikk.hu-n.Állítsa be 180 óra február 21 adást az 1 óra 34 percre
Bővebben a hirado.hu-n
Martonyi: a fiatalok teszik sikeressé Magyarországot
A fiatalok teszik sikeressé Magyarországot, ötleteikkel, kíváncsiságukkal, bátorságukkal, önbizalmukkal, eszményeikkel – hangoztatta Martonyi János külügyminiszter a Fiatal vállalkozók hetének zárónapján, pénteken Budapesten.
Kifejtette: Magyarország sikeres ország, minden visszaesés és megtorpanás ellenére sikeres, elindult egy úton, amelyen tovább fog haladni. “Az úton csak akkor tudunk továbbmenni, ha azok az emberek, akik hisznek magukban, az országukban, a piacgazdaságban, a versenyben, és a demokráciában, azok velünk vannak” – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a Fiatal vállalkozók hetének rendezvényein ezek az emberek vannak jelen. A fiatalok nélkül nem lesz sikeres Magyarország – hangsúlyozta Martonyi János.
A külügyminiszter szavai szerint sikeres vállalkozó az lehet, aki kíváncsi, bátor, bízik magában, és hisz az ötletének sikerében. A vállalkozáshoz kell még valami más: egymásban és a közösségünkben is bíznunk kell: a legfontosabb közösség a nemzeti közösség, azaz az ország – mondta. Az igazán sikeres emberek hisznek a közösségük sikerében – mondta Martonyi János.
Arról is beszélt, hogy Törökország több tekintetben közel áll Magyarországhoz. Örömét fejezte ki, hogy Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és a Fiatal Török Üzletemberek Szervezete (TÜGIAD) az eseményen együttműködési megállapodást írt alá.
Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke köszöntőjében kiemelte: Budapesten és 11 vidéki városban egész héten közel 50 ingyenesen látogatható rendezvénysorozattal várták a fiatalokat. Terveik szerint a szervezet jövőre megerősíti megyei hálózatát és női bizottságát, hogy új kapukat nyisson a fiatal magyar vállalkozóknak, akik globális színtérben gondolkodnak. A török és a magyar szervezet közötti együttműködéssel reményeik szerint “stabil és időtálló hidat” építenek két közös múltban osztozó nemzet ifjai között – mondta.
Az ötödik Országos Fiatal Vállalkozó díjat idén Szórádi Bence, a LED-es fényforrásokat forgalmazó webáruházat üzemeltető JCQ Hungary Kft. ügyvezetője vehette át a Fiatal vállalkozók hetének pénteki gáláján.
A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el, azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A nyertes a Mol Nyrt. által felajánlott 100 ezer forint értékű üzemanyagkártya mellett számos csúcstalálkozón képviselheti korosztályát a nemzetközi üzleti életben európai uniós követként.
Forrás : MTI
Fidesz: Magyarország Európa élén áll a rezsicsökkentésbe
Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője pénteken, Budapesten újságíróknak az Eurostat első féléves adataira hivatkozva hangsúlyozta, az ország a lakossági áramárcsökkentésben első, a gázárcsökkentésben pedig a második helyre került úgy, hogy a rezsicsökkentés decembertől jelentkező, 11,1 százalékos üteme még nem is szerepelt ezekben a statisztikákban. A szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyarországi energiaárak a fizetésekhez mérten még mindig meghaladják az európai átlagot, ami a korábbi szocialista kormányok hibája, hiszen “az egekbe emelték” a villany- és a gázárakat. Kifejtette, vásárlóerő szempontjából a magyar áram ára a nyolcadik, a gázé pedig a tizenegyedik legdrágább az EU-ban. A szóvivő szerint ennek háttérében az áll, hogy a korábbi baloldali kabinetek a gáz árát háromszorosára, míg a villanyét kétszeresére növelték.
Selmeczi Gabriella aláhúzta, a Fidesz kész további lépéseket tenni, hogy megvédje a rezsicsökkentést, amire azért van szükség, mert a baloldal itthon és Brüsszelben egyaránt támadja azt. Hozzátette, Bajnai Gordon “fájni fog programjának” a rezsicsökkentés eltörlése is része, megvalósulása esetén pedig a magyar családokat semmi sem védené meg egy újabb látványos energiaáremeléstől.
Forrás : MTI
UNICEF: minden második gyermek nélkülöz Magyarországon
Valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülöz ma Magyarországon – derült ki a gyermekek jóllétéről szóló, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) hazai szervezete által készített 2012-es jelentésből, amely szerint leginkább a gyermekek szociális szükségletei vannak veszélyben.
Minden második magyar gyermeknek legnagyobb mértékben az egészséges társas kapcsolataival és kortársaihoz való kötődésével kapcsolatos szükségletei vannak veszélyben – emelte ki Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyar Bizottságának gyerekjogi igazgatója a felmérés eredményeit ismertető keddi budapesti tájékoztatón. Kitért arra, hogy minden ország jövője a gyermekek jóllétén múlik: azok a társadalmak, amelyek merik és tudják biztosítani ezt, az elkövetkezendő 15-20 évben valóban jól lesznek. “Ezért fontos tudnunk, hogyan állnak ilyen szempontból ma a magyar gyerekek”.
A tavaly végzett kutatás szerint a Magyarországon élő gyerekek 42 százaléka nem tudja rendszeresen meghívni magához a barátait, 35 százalék nem jut el nyaralni, 29 százalék pedig anyagi okok miatt nem vesz részt szabadidős tevékenységekben – például sportfoglalkozáson, zenetanulásban. Az alapvető szükségletek tekintetében az újonnan vásárolt ruha és a napi étkezés megfelelő minősége is probléma.
Az alapvető szükségletek az alacsony jövedelmű családok körében sérülnek legnagyobb mértékben, míg az oktatáshoz kötődő szükségletek -életkornak megfelelő könyvek, tanulósarok, iskolai programokban való részvétel, tehetséggondozás – kielégítésében és a közösségi szükségletek területén valamennyi jövedelmi csoport esetén magas kockázatot találtak a felmérés elemzésekor. Különösen veszélyeztetettnek minősülnek azok a gyerekek, akiknek szülője alacsony végzettségű, munkanélküli vagy egyedül gondoskodik gyermekéről, hiszen így kisebb eséllyel tudja gyermeke számára biztosítani a jólléthez szükséges alapvető feltételeket.
“Egy gyermek akkor van jól valójában, ha anyagi, érzelmi és értelmi, fizikai, kulturális, valamint szociális szükségletei egyidejűleg kielégítést nyernek, és a gyermek maga is úgy érzi, hogy megfelelő az életminősége” – fejtette ki Gyurkó Szilvia.
A felmérésből kiderült, hogy a gyermekek jóllétének biztosítása nem elsődlegesen pénzügyi kérdés, hiszen kiemelkedő szerepe van a családok, gyermekközösségek, egy-egy lakókörnyezet helyzetének javítását célzó lokális, alulról jövő, civil és központi kezdeményezéseknek is. Ezek közé tartozik a szülők iskolája, a nők és anyák önsegítő szervezetei, a közösségikertek-kezdeményezés, az élménykommandó, az otthagyott könyvek mozgalma vagy az “ünnepeljük meg minden gyermek születésnapját!” és a “vegyél még egy pólót!” akció is. Kérdésre válaszolva a szakember elmondta, hogy a kérdőíveket vezetékes telefonos lekérdezés alapján vették fel, így a minta alapján az eredmények nem a mélyszegénységben, hanem inkább a középrétegben élő családokra vonatkoznak.
Az UNICEF 2009-ben már elvégezte az ország lakosai között a felmérést, akkor Magyarországnál az Európai Unió tagállamai között a gyermekek nélkülözését tekintve csak Bulgária és Románia nyújtott rosszabb teljesítményt. Ennek ellenére az akkori adatok szerint 2009-ben csak minden harmadik gyermek nélkülözött Magyarországon, és minden tízedik élt szegénységben.
Forrás : hirado.hu